A hétköznapi szóhasználatban empátiának szoktuk nevezni azt a jelenséget, amikor úgymond együtt érzünk azzal, akit valami rossz ért. Nagyon gyakran empátiának hívjuk azt, is, amikor valakit sajnálunk. Ám az empátia fogalma mégsem pontosan ezt takarja. Sőt, az empátia nem is egységes fogalom. Az érzelmi intelligencia témakörében írt könyveiről laikusok által is jól ismert Daniel Goleman, valamint Paul Ekman az empátia három különféle komponensét és formáját határozta meg: az érzelmi (affektív), a kognitív és a cselekvőn együttérző empátiát.
Mi jellemzi az empátia eme három különböző formáját? Melyek az empátia különböző formáinak pozitív hozadékai és melyek az árnyoldalai? Fejleszthető-e az empátia? Ha igen, hogyan? Ezeket fogjuk az elkövetkezőkben körüljárni.
„Szívemmel látom, mi zajlik most benned, átérzem kétségbeesésedet.” – Érzelmi (affektív) empátia
Kezdjük az empátia azon formájával, amelyet a legtöbben ismerünk. Akiben erős az affektív empátiás készség, az a szó szoros értelmében, testi szintig hatolóan képes érezni mások érzéseit. Akár olyanokét is képes átérezni, akikhez nem fűzi őt szoros kötelék, akár akkor is, ha ő még azt az életeseményt meg sem tapasztalta. Így létezik az, hogy valaki szociális munkásként, jogi képviselőként, egészségügyi dolgozóként képes érzelmileg mélyen kapcsolódni egy bajba jutott felnőtt vagy gyermek érzéseihez, akkor is, ha ő még soha nem volt olyan élethelyzetben. Az együttérzésnek ez a képessége, mely nem keveredő össze a sajnálattal, támaszt tud nyújtani a nehéz helyzetben lévő személyeknek, akik az átérző, támogató jelenlét által azt élhetik meg, hogy nincsenek egyedül.
A legtöbb ember rendelkezik valamilyen szinten az együttérzés eme képességével, ám vannak olyan, érzelmileg nagyon fogékony személyek, akiknek ez a szuperképességük. Őket szoktuk empatáknak nevezni. Az empaták az érzelmi kapcsolódási spektrum pozitív végletét képviselik, átellenben a köznyelveben és a régi pszichiátriai fogalomkészletben pszichopatáknak nevezett emberekkel, akikből pont az érzelmi empátia hiányzik teljes mértékben. (Mindamellett, hogy a pszichopaták alkalmasint a következő részben bemutatott kognitív empátia mesterfokú birtokosai és használói lehetnek.)
Az érzelmi empátia olyan ajándék, amivel birtokosának meg kell tanulnia bölcsen bánni, jól gazdálkodni saját lelki jólléte érdekében. A segítő foglalkozású emberekre (pedagógus, szociális munkás, pszichológus, egészségügyi dolgozó) érthető módon jellemző, hogy erős érzelmi empátiás készséggel rendelkeznek. Sokszor pont ebből ered pályaválasztásuk, illetve munkájukat ezáltal tudják magas szinten ellátni. Azonban pontosan ezért őket fenyegeti leginkább az érzelmi kiégés veszélye. Különösképp, ha magánéletükben is segítő szerepbe szorulnak, amire lelki alkatuk folytán hajlamosak.
Mindazonáltal, jól gazdálkodva vele, az affektív empátia nagyon értékes készség. Ez tesz minket igazán jó társsá, igazán jó szülővé, igazán jó segítő szakemberré. Megléte szorosan összefügg a saját érzéseink felismerésének és megélésének képességével. Kialakulásának gyökerei életünk legkorábbi időszakára vezethetők vissza.
„Látom, min mész keresztül, és ezáltal értem, hogy most nagyon nehéz lehet neked.” – A kognitív empátia
A kognitív empátia voltaképpen az a képesség, hogy a dolgokat a másik ember szemszögéből lássuk. Kognitív empátia birtokában tudatában vagyunk egyrészt annak, hogy az adott történés (pl. egy szeretett személy elvesztése) általában milyen érzelmi választ vált ki az emberekből, másrészt rendelkezünk az érzelmek testi jelekből történő olvasásának képességével.
Az, aki erős kognitív empátiás készséggel rendelkezik, jól tudja hogyan csomagoljon egy üzenetet annak érdekében, hogy az célt érjen és az általa kívánt hatást váltsa ki. Tudja továbbá azt is, hogy milyen gesztust, milyen szavakat alkalmazzon a másik ember megnyugtatására, bizalmának elnyerésére. Ez vitathatatlanul hasznos tulajdonság, ha jó cél érdekében, nyertes-nyertes helyzetre törekedve alkalmazzuk, például, ha vezetők vagyunk vagy ha gyerekeket tanítunk, nevelünk. Ugyanakkor a manipuláció alapját is ez a készség képezi.
Az úgynevezett „Sötét Triádba” tartozó személyiségtípusok gyakran erős kognitív empátiás képességgel rendelkeznek és ez teszi őket képessé mások érzékeny pontjainak kitapogatására. Sőt a „Sötét Triád” spektrum szélsőséges esetei (a szélsőségesen antiszociális személyek) kifejezetten mesterei a kognitív empátiának. Így, bár ők se érzelmi, sem a következő részben bemutatásra kerülő cselekvőn együttérző empátiával nem rendelkeznek, kognitív empátia és ártó szándék birtokában rengeteg rosszat tudnak okozni környezetüknek. Ugyanakkor a kognitív empátia fejlesztése például nagyon ígéretes azoknál az erősebb nárcisztikus vonásokkal bíró, vagy nárcisztikus személyiségzavarral élő embereknél, akik nem szándékosan és nem élvezetből, hanem éppenséggel az empátia mindhárom formájának hiányosságai folytán okoznak szenvedést környezetüknek és élnek meg ezáltal sorozatos magánéleti kudarcot. A magány okozta szenvedésnyomás az esetükben lehet olyan mértékű, hogy ha átérezni nem is tudják, de legalább meg akarják érteni, hogy mások min mennek keresztül annak érdekében, hogy kapcsolódni tudjanak.
„Mélyen megérint, ami veled történik. Mit tudok tenni érted?” – Cselekvőn együttérző empátia
Amikor együttérzésem cselekvővé válik, akkor arról van szó, hogy saját határaim megőrzése mellett próbálok megoldást találni a másik szenvedésének enyhítésére vagy megszüntetésére. Egy felnőtt és önmagáról gondoskodni képes ember felé ez a vállalásom csak részleges lehet, és minden esetben szükséges hozzá a másik fél beleegyezése. Legszerencsésebb esetben a cselekvőn együttérző empátia egy kérdéssel nyit a másik felé: „Segíthetek?”
A cselekvő együttérző empátiában az érzelmi és kognitív elemek egyensúlyba kerülnek. A cselekvés oldja a másik iránti együttérzésből fakadó nehéz érzéseinket, megoldáskeresésbe és aktivitásba fordítja át érzelmeknek való kitettségünket. Míg az érzelmi (affektív) empátia egy bizonyos ponton túl lehet szorongással, sőt, alkalmasint előnyös helyzetünkből fakadóan szégyennel teli, addig a cselekvőn együttérző empátiában ott van a szorongás feloldásának lehetősége. Ez egyrészt abból a felismerésből fakad, hogy beléphetek ugyan a másik világába, de az nem a sajátom, ott csak vendég vagyok és bármikor hazatérhetek. Másrészt tudatában vagyok annak, hogy hatást gyakorolhatok a körülöttem és bennem zajló történésekre. Sőt hatással lehetek, a másik ember sorsára is, hozzásegíthetem őt ahhoz, hogy jó irányba mozdítsa saját életét. Tehát nem elszenvedője, nem áldozata, nem tehetetlen tanúja vagyok az eseményeknek és saját érzelmeimnek, hanem aktív formálója.
Természetesen együttérezni nem csak emberekkel lehet. Sokaknak a nehéz helyzetben lévő állatok iránti gondoskodás jelenti a cselekvőn együttérző empátia megélésének, kifejezésének egyik fő terepét.
A cselekvőn együttérző empátia gyakorlása nem megmentőszerep. A fókusz nem rajtam (és nagyszerűségemen) van, hanem a másik személyen. Továbbá, a cselekvő együttérzés nem átveszi a másik ember keresztjét, hanem segít megtalálni és megmutatni a módját annak, hogy a másik letehesse azt. A cselekvő együttérzés kellő önreflexióval és önszeretettel párosulva, egészséges keretek között, megfelelő eszközkészlet birtokában pozitív változások katalizátora a világban.
Az empátia kialakulásáról egy korábbi cikkemben olvashatsz bővebben.