Simon Alina –

mentálhigiénés szakember, pszichoedukációs tanácsadó

Simon Alina portréja budapesti rendelőjében – pszichológiai egészség fejlesztése és mentálhigiénés tanácsadás

Több mint 15 éve kísérem és támogatom azokat, akik tudatosabb életvezetésre törekszenek, önismereti úton járnak, érzelmi és kapcsolati egyensúlyra vágynak

Mentálhigiénés szakemberként szeretettel fogadom mindazokat, akik mélyebb önismeretre, kiegyensúlyozottabb kapcsolatokra, kiteljesedettebb életre vágynak. Személyesen Budapesten, a VI., XII. és XIV. kerületben tudod igénybe venni a konzultációkat, az online tér pedig lehetőséget biztosít a közös munkára, bárhol is vagy a világban.

Munkám során egyaránt fontos számomra az elfogadó légkör megteremtése, valamint az önismeret elmélyítésének és az egyéni erőforrások felfedezésének elősegítése. Hiszem, hogy a változás akkor történik meg, ha biztonságos, ítélkezésmentes, és egyúttal hiteles visszajelzésekkel gazdagított segítői kapcsolatban dolgozhatunk együtt. Olyan közegben, amely modellezi a kölcsönös elfogadáson és tiszteleten alapuló, jól működő emberi kapcsolatok dinamikáját, amelyben önmagunk felvállalása, képviselete mellett a másik ember szempontjait, érzéseit, határait is megtanulhatjuk elfogadással megélni. Az általam biztosított segítői folyamatban egyszerre van jelen az értő figyelem, az empátia, és a strukturált, célirányos együttgondolkodás.

Mivel összesen kilenc évet éltem külföldön, ezért tudom, micsoda kincs anyanyelvünkön támogatást kapni lelki egyensúlyunk érdekében egy olyan szakember által, aki tapasztalattal rendelkezik az országváltással összefüggő pszichés és kulturális kihívásokkal való megküzdés terén is. Több országban, több nyelvterületen élve megtapasztalhattam, mit jelent az újrakezdés, ahogy azt is, hogy miként lehet hátrányból előnyt kovácsolni. Az élet számos nagy kérdését meg kellett válaszolnom már önmagam számára, így képes vagyok együttérzően, felkészülten és természetesen fogadni azokat is, amelyeket épp most neked szegez az élet.

Világítótorony

Sokszínű módszertani eszközkészlet, a te egyéni szükségleteidhez igazítva

Szakmai kompetenciáimnak megfelelően érzelemfókuszú, személyközpontú és kognitív viselkedésterápiás eszközökkel, valamint mindfulness-alapú technikákkal is dolgozom, mindig az adott személy egyéni adottságait, szükségleteit figyelembe véve.

Egyik kiemelt szakmai területem a borderline/ érzelmileg labilis személyiségzavarral (BPD) élő felnőttek és hozzátartozóik pszichoedukációs és életvezetési támogatása a General Psychiatric Management (GPM) módszerére alapozva, amelyet a Harvard Medical School és a McLean Hospital továbbképzésén sajátítottam el.

A General Psychiatric Management gyakorlatias eszköztára ötvözi a dialektikus viselkedésterápiás, a mentalizáció-alapú terápiás és az áttétel-fókuszú pszichoterápiás technikákat, és kifejezetten a borderline személyiségzavarral együtt járó érzelmi és kapcsolati kihívásokkal való megküzdés fejlesztésére lett kidolgozva. Az első szakember vagyok Magyarországon, aki a General Psychiatric Management (GPM) szemléletére építve nyújt szakszerű és gyakorlatias támogatást borderline személyiségzavarban érintett családok számára. Érzelmi és kapcsolati egyensúlyt támogató konzultációm nekik szól.

Szakmai hátterem, képzettségem

  • Egészségfejlesztő mentálhigiénikus – Semmelweis Egyetem, 2009
  • Okleveles filozófus – Debreceni Egyetem, 2004
  • General Psychiatric Management for BPD – Harvard Medical School & McLean Hospital, 2025
  • Working with Adult Neurodiverse Clients – Érzelemfókuszú Család- és Párterápiás Alapítvány, 2025
  • Szexualitás és pszichoonkológia – Magyar Pszichoonkológiai Társaság, 2025
  • Ölelj át – Hold me Tight! csoportvezetői és párkonzulens alapképzés – ICEEFT, 2024–2025
  • Kognitív viselkedésterápiás konzultáns képzés (folyamatban) – VIKOTE
  • MPOT konferencia – Magyar Pszichoonkológiai Társaság, 2024
  • Mindfulness-alapú stresszcsökkentés (MBSR) – KU Leuven, 2020

Szakmai szervezeti tagságok

  • Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület
  • Magyar Pszichoonkológia Társaság

Ha úgy érzed, eljött az ideje a változásnak, és szeretnél támogatást kapni ahhoz, hogy jobban értsd önmagad és kapcsolataid működését, várlak szeretettel.

Szolgáltatások

Árak

Bejelentkezés

info@simonalina.com