Ez alkalommal azok szemszögéből szeretnék írni a bántalmazás jelenségéről, akik alkalmasint barátként, családtagként, munkatársként, szomszédként tanúi lehetnek a párkapcsolati, illetve családon belüli bántalmazás explicit vagy rejtőzködőbb jeleinek. Segíteni szeretnék abban, hogy értsétek mi zajlik, annak érdekében, hogy informált döntést tudjatok hozni arról, hogyan viszonyuljatok, hogyan cselekedjetek, mitől óvakodjatok ilyen esetekben.
A bántalmazással kapcsolatos tévhitek eloszlatása – az alapoktól
Kezdjük ott, hogy a tévhitekkel ellentétben nem „kettőn áll a vásár”. Nincs olyan, hogy a másik kiérdemelte. Nincs az a rossz nézés, rossz lépés, rosszkor kimondott szó, ami bárkit is feljogosít arra, hogy egy másik embert bántson. Se szavakkal, se tettekkel. A bántalmazáshoz elég egy bántalmazásra behuzalozott ember.
Elengedhetetlen megemlíteni, hogy rendszerint a bántalmazó fél is szenved, kivéve az egészen súlyos, antiszociális eseteket. Ugyanakkor semmilyen szenvedés nem szolgálhat sem érzelmi, sem testi bántalmazás, vagy ezzel kapcsolatos fenyegetés, félelemkeltés alapjául! A szenvedés, a lelki gyötrelem senkit nem mentesít a felelősség alól.
Az empátia és az érzelemszabályozás alacsony foka a problémák megbeszélésének akadálya
Fontos tudnotok, hogy bántalmazó személlyel sajnos nem lehet nézet- vagy érdekkülönbségeket, konfliktusokat megbeszélni. Annak, akinek komoly indulatkezelési problémái vannak, rendszerint pont az a nehézsége, hogy nem tud kapcsolódni se a saját, se a másik ember érzéseihez. Nem tudja szavakba foglalni, mi zajlik benne, mit érez, mit gondol, mit szeretne. Elfojtja vagy lehasítja magáról érzelmeit. Ezért fordulnak színeket és árnyalatokat nélkülöző, elnagyolt érzelmei indulatokba, majd alkalmasint önkontroll híján abuzív szavakba, tettekbe.
Ahogy a bántalmazó a megfelelő önreflexió és saját érzelmi világát leíró szavak híján nem tud kapcsolódni önmagához, úgy nem tud (a felszínt meghaladóan) érzelmileg kapcsolódni másokhoz sem. Lelki világa annyira beszűkült, annyira éncentrikus, hogy nem képes az értő figyelemre és az érzelmi empátiára. Így vele nem jöhet létre kölcsönös megértés, mely konszenzust és érzelmi nyugvópontot eredményezhetne. Nem lehet párbeszédet folytatni ilyen személlyel arról, hogy mi mit szeretnénk, milyen elképzeléseink, szükségleteink és igényeink vannak, amennyiben ezek nem egyeznek az övéivel. Vele csak pingpongozni lehet a szavakkal, mondatokkal, ami teljesen értelmetlen, sőt a helyzet fokozódását idézi elő.
Ezért, ha ilyen, érzelmileg zárt és egocentrikus emberbe botlunk, ne erőltessük a párbeszédet. Továbbá, ha ilyen személlyel kapcsolatos fájdalmas élményét osztja meg velünk valaki, akkor ne kapacitáljuk arra, hogy fektessen energiát a bántalmazóval való beszélgetésbe. Különösen ne biztassuk érzelmi megnyílásra feléje, mivel az akár veszélyes is lehet számára.
Ott, ahol már a puszta gyanú felmerül a szakemberben, hogy egy bántalmazó kapcsolatról lehet szó, ellenjavallt a párterápia alkalmazása. Ilyenkor jobb, ha a pár tagjai külön-külön fordulnak szakemberhez, hogy ott átbeszéljék a javasolt lépéseket. Ugyanis borítékolható, hogy amennyiben valóban ilyen jellegű a kapcsolat, akkor a párterápia során az áldozat megnyílásból fakadó bensőséges részleteket a bántalmazó a négy fal között az áldozat sanyargatására és összetörésére fogja felhasználni.
Sajnos nagyon beszédes az is, hogy a pár melyik tagja vesz igénybe végül valóban segítséget.
Rendszerint épp a bántalmazó fél az, aki kihátrál a segítségkérés lehetősége elől, vagy csak egészen trükkös módszerekkel kapacitálható erre. Ez abból fakad, hogy a korábban említett önreflexiós hiányosságok és az érzelmi kapcsolódás alacsony szintje folytán konfliktus esetén mindig úgy érzi, hogy azzal indult az egész, hogy őt megbántották, és ő csak erre reagált. Tehát a gond szerinte mindig a másikkal van, a másik ember az oka az ő indulatainak és a belőlük fakadó tetteinek is. Ennek folytán korrekcióra nem is ő szorul, hanem a másik fél.
Ez az problémát eltoló, torzult gondolkodásmód a gyökere annak a nagyon valós jelenségnek, hogy az emberek egy része azért jár segítő szakemberhez, hogy feldolgozza, elviselje vagy megszüntesse azt a szenvedést, amelyet olyan emberek okoznak, akiknek pszichoterápiás módszerekre és emellett akár gyógyszeres kezelésre is szükségük volna ahhoz, hogy együtt lehessen velük élni (akár szoros kapcsolatban, akár társadalmi szinten).
A környezet segítsége nélkül szinte nincs is kiút a bántalmazásból
Mindezeket azért lényeges azoknak is tudniuk, akik nem szakemberek, hogy ne szekálják az áldozatot, aki minden bátorságát összeszedve megnyílik azzal kapcsolatban, hogy bántják. Ne mondogassák neki, hogy ahelyett, hogy panaszkodna és „árulkodna”, beszélje meg a bántalmazójával a dolgot. Hiszen sajnos pont ezt nem lehet megvalósítani egy mérgező kapcsolaban. A félelemben tartott, bántalmazott félnek óriási szüksége van a környezete segítségére!
Azt kívánom, hogy a társadalomban induljanak be olyan folyamatok, amelyek egyre szélesebb körben kilökik a bántalmazó magatartásmódot. Továbbá azt is kívánom, hogy egyre kevésbé legyen ciki segítséget kérni. És nem csak annak számára, aki bántást szenved el, hanem annak számára is, akinek visszajelzik, hogy magatartása nyomasztó, félelemkelő vagy egyenesen bántó. Mert idejében elkapva a dolgok rossz menetét, egyes esetekben lehet mód a sémákra és különféle egyéb pszichés tényezőkre épülő, gyakran már kifejezetten kóros, de mindenképp káros magatartási berögződések változtatására. Képzett pszichoterapeuta segítségével.
Érdekel mélyebben is a téma?
Többet is megtudhadsz róla az empátia szerepéről és kialakulásáról szóló cikkemből.