Személyes konzultáció

A személyes tanácsadás Budapesten, a VI. kerületben található irodámban zajlik.
Ez a konzultációs forma kiváló azok számára, akik életvitelébe, napirendjébe könnyen beiktatható a személyes alkalmakra való eljutáshoz szükséges idő, valamint megfelelőek számukra a 9:00 és 17:00 óra közötti időpontok. A személyes alkalmak rendszerint azoknak ideálisak, akiknek a lakóhelye vagy a munkahelye a VI. kerülethez közel található, de természetesen mindenkit szeretettel fogadok személyesen, aki úgy érzi, hogy ilyen módon jobban meg tud nyílni, könnyebben tud beszélgetni a problémáiról. A tanácsadói iroda frekventált, közösségi közlekedéssel is könnyedén megközelíthető helyen található, és a környékbeli parkolás sem szokott gondot jelenteni.
Az első alkalom mindig az ismerkedésről, a hozzám forduló ember történetének, megdolgozandó elakadásainak, megoldandó nehézségeinek megismeréséről szól, melyben nagyon fontos szerepe van a kölcsönösségnek, hiszen a szaktudás mellett a „jó kémia”, a bizalom alapján nyújtó jó illeszkedés elengedhetetlen a sikeres közös munkához. A konzultációk gyakoriságáról, ütemezéséről és a célkitűzésekről az első beszélgetés során fogunk közösen megegyezni az elhangzottak fényében.

Amennyiben személyes konzultációra szeretnél jönni hozzám, az info@simonalina.com e-mail címen tudsz bejelentkezni. Kérlek, írd meg nekem röviden, hogy milyen témában, milyen problémakörben szeretnél segítséget kapni. Amennyiben te igényled, vagy én látom indokoltnak, az e-meiles bejelentkezést követően rövid telefonbeszélgetés formájában tudjuk egyeztetni a részleteket.

Online konzultáció

 online konzultációs forma különösen azok számára ideális, akik Budapesttől távol, esetleg külföldön élnek, vagy akik otthonról dolgoznak, illetve akiknek bármilyen okból kifolyólag nehézséget okoz a személyes alkalmakra történő eljutás. Továbbá online konzultációs időpontokat azok számára is tudok biztosítani, akiknek a napközbeni időpontok nem megfelelőek.
Az online beszélgetések ugyanolyan támogatóak, bizalmasak, mélyremenőek, hatékonyak, mint a személyes alkalmakon folyatott közös munka, amennyiben megfelelő körülmények között, és online konzultáció terén nagy tapasztalattal rendelkező szakemberrel zajlik. Ezeket a magam részéről tudom garantálni. Az online segítői folyamat se jellegét, se erejét tekintve nem más, mint a személyes tanácsadás.

Amit fontos biztosítanod az online tanácsadás sikere érdekében, az az, hogy a magad részéről nyugodt, zavartalan, privát környezetet teremts a beszélgetéshez. Tehát a szobában, ahonnan a beszélgetés a részedről zajlik, csak te tartózkodj, továbbá biztosítsd azt is, hogy a konzultáció 50 perces ideje alatt, senki nem lép be, nem zavar meg. Telefonodat némítsd le, hívást ne fogadj és a bejövő üzenetek is megvárnak. Hozd ki ezáltal a legtöbbet a magadra szánt időből, valamint az én figyelmemből, amit abban az 50 percben kizárólag rád fordítok.

Simon Alina mentálhigiénés szakember laptop előtt online konzultációt tart – önismereti, párkapcsolati és borderline-személyiségzavar-specifikus pszichoedukációs tanácsadás rugalmas formában

Az első alkalom az online tanácsadás során is az ismerkedésről, személyes történetednek, megdolgozandó elakadásaidnak, megoldandó nehézségeidnek megismeréséről szól. A konzultációk gyakoriságáról, ütemezéséről és a célkitűzésekről az első beszélgetés során fogunk közösen megegyezni az elhangzottak fényében.
Amennyiben online konzultáción szeretnél részt venni, az info@simonalina.com e-mail címen tudsz bejelentkezni hozzám. Kérlek, írd meg nekem röviden, hogy milyen témában, milyen problémakörben szeretnél segítséget kapni. Amennyiben te igényled, vagy én látom indokoltnak, az e-meiles bejelentkezést követően rövid telefonbeszélgetés formájában tudjuk a részleteket egyeztetni.

Személyes is, online is

Lehetőség van továbbá arra is, hogy időnként személyesen, időnként online beszélgessünk. Például, ha külföldön élsz, de a hazalátogatások alkalmával szívesen találkoznál velem személyesen, akkor ezt is meg tudjuk oldani. Számomra az a fontos, hogy a lehető leghatékonyabban és a számodra legnagyobb biztonságot nyújtó módon tudjunk haladni a megfogalmazott célok elérése, és kiteljesedettebb, önazonosabb életed megélése felé.

Munkámról bővebben a Szolgáltatások menüpontban olvashatsz.