Életünk minősége múlik azon, hogy milyen szavakkal illetjük önmagunkat és milyen szavakkal beszélünk egymással. Szavaink pedig nagyban múlnak azon, milyen hiedelemrendszert építettek ki bennünk mások szavai. Lenyomait hordozzuk mindannak, amit gyermekkorunkban a felnőttek belénk plántáltak, és annak is, amilyen közegben most élünk és beszélünk, amilyen normákkal, amilyen energiákkal táplálkozunk. A szavak hiedelemrendszereket fonnak körénk. Ezek a hiedelemrendszerek olykor annyira rombolóak és masszívak, hogy csak szakszerű segítséggel lehet áttörni rajtuk, jóra használva a szavak erejét.
Szóhasználatunk nagymértékben befolyásolja azt, hogy miként tapasztaljuk a minket körülvevő világot és milyen kölcsönhatásokat alakítunk ki benne. Szavaink formálják gondolatainkat, hiedelmeinket. Kijelölik személyes valóságunk sarokpontjait. Tehát, lélektani értelemben legalábbis, szavaink inkább szolgálják a jelenségek értelmezését, mint egzakt leírását. Figyeld meg például, hogyan meséled el rendszerint történeteidet. Ha valami nehéz tapasztalattal szembesülsz, akkor áldozat vagy-e vagy kalandos sorsú, leleményes hős? Ha valamit sikerült, akkor az csak a szerencsének volt betudható, netán máris leértékelődik a megmérettetés színvonala, vagy tudsz-e saját teljesítményedre büszke lenni. Akár ez, akár az jellemző rád, sokat elmond rólad.
Igazán embert próbáló tapasztalataink szavakba foglalásához olykor hosszabb, személyiségünktől függően csendes vagy kibeszélős időszakra van szükségünk. Ezek a feldolgozási időszakok kulcsfontosságú szereppel bírnak a tapasztalatok elrendezésében, történetté formálásában és ezáltal lelki egészségünk alakulásában. Nem mindegy ugyanis, hogyan pozícionáljuk magunkat ezekben a történetekben. Az sem elhanyagolható továbbá, hogy mennyire rugalmasak ezek a magunknak kiosztott szerepek, hogy képesek-e változni az idővel. Érdemes megvizsgálnod egy-egy múltbeli élmény kapcsán, hogy képes vagy-e hetek, hónapok, évek, évtizedek múltán friss nézőpontból rálátni arra, ami történt. Arra is tanulságos rátekintened, hogy változott-e az idő távlatában az, amilyennek magadat és szerepedet az adott esemény kontextusában látod.
Miként szólsz önmagadról, amikor valaki másnak elmeséled, mi történt veled?
- Válásodban „balek” voltál vagy nagyvonalú?
- Amikor gyermekként egy idegen felnőtt megpróbált behálózni, akkor „kis nyuszi” voltál, aki majdnem odaveszett, vagy csendesen meglapuló kis róka, aki kivárta a legmegfelelőbb alkalmat arra, hogy nemet mondjon és okosan kislisszoljon a helyzetből?
- Amikor egy fontos kérdésben nehezen döntöttél, akkor „döntésképtelen” voltál, vagy elég türelmes és bölcs ahhoz, hogy időt kérj és hallgass a megérzéseidre?
- Amikor egy kapcsolatban tovább maradtál, mint azok maradtak volna, akik a te helyedben (amiben sose voltak) már rég szakítottak volna és mentek volna egy bőrönddel és két gyerekkel a nagy semmibe, akkor „megalkuvó” voltál, vagy utolsó erőddel is ésszerű megoldást és segítő kezet kereső?
- Amikor a nagy hajtásban kiégtél, akkor lúzer voltál vagy túlélő?
Változtasd meg szavaidat, írd újra tapasztalataidat
Mások hanyagságát, közönyét, önzőségét, ártó szándékát és a belőlük fakadó tetteket nem írhatjuk fölül. Ám saját szerepünket, ha kell, évek, évtizedek múltán is jogunk van megválasztani, újrafogalmazni. Hiszen mi magunk is változtunk és jó esetben önismeretünk terén gyarapodtunk. Döntéseink következményeiből akkor tudjuk a legelőremutatóbb tanulságokat levonni, ha magunkhoz is, magunkról is az elfogadás, s nem pedig az ítélkezés nyelvén szólunk.
Sokszor pont azon áll vagy bukik lelki egészségünk, hogy azt, amiben mások vagyunk, mint a minket körülvevő emberek, azt, amit pár önmagával is harcban lévő ember szemüvegén keresztül szemlélve nem tartunk túl előnyösnek magunkban, azt át tudjuk-e szerető elfogadással ölelni. Ez az önszeretet és önegyüttérzés művészete, melyet egy jó segítői kapcsolatban gyakorlatilag spontán tanulható azáltal, hogy minden egyes találkozás során ezt kapjuk.
A segítői kapcsolatban a konzultációk alkalmával folytatott közös munka egyik alapvető célja, hogy megtanulj a legjobb barát hangján szólni önmagadhoz. Hogyan szól a legjobb barát? Ismerettel, megértéssel, bíztatással ráirányítja a figyelmedet erősségeidre. A szelíd elfogadás hangján szól azokról a készségekről, amelyeknek egyelőre még nem vagy mestere, s talán soha nem is leszel. Az igaz barát tudja, hogy egyetlen ember sem tökéletes és mindent tudó. Te is inkább igaz akarj lenni, ne tökéletes. Hiszen az ember legjobb esetben is csak igaz lehet, és az, aki tökéletessé akarja gyúrni magát vagy a tökéletesség álcájában vágyik tetszelegni, az a legkevésbé sem hiteles. Tudd, hogy csupán egyetlen ember van a földön, akivel érdemes összevetned magad: a tegnapi önmagad.
Tudsz-e hű és igaz lenni önmagadhoz? Tudsz-e magadhoz a legjobb barát nyelvén szólni? Meg tudod-e mutatni másoknak, hogyan szeretnéd, hogy szóljanak hozzád?
Ha nehézségekkel küzdesz önszeretet és önegyüttérzés terén, egy jó segítői kapcsolatban mintát kaphatsz arra, hogyan tudsz ismerettel és szeretettel szólni önmagadhoz, önmagadról. Úgy, mint egy igaz barát.
Számodra milyen a jó barát? Gyűjts össze pár jellemzőt, amikből lehet befelé is építkezni!