Hiszek a csodákban, hiszen életem során számtalan csodát láttam, sőt, megtapasztaltam. Olyan dolgok megvalósulását, amikre mások azt mondták, ez lehetetlen, érjem be kevesebbel. Fordulatokat, melyek során szinte mesébe illően nyeri el a mások életén sebet ejtő, vagy mások iránt életbevágó pillanatokban közönyös ember méltó büntetését. (Rendszerint azt a helyzetet – csak megtöbbszörözve -, amibe tettével vagy közönyével valaki mást taszított.) De csoda lehet akár egy nagyösszegű nyeremény is, amely kiemel a jelenbe való belefásultság vagy a jövő feletti aggodalom gödréből. Ahogy csodák azok a pillanatokat is, amikor a gondviselés, vagy ki hogyan nevezi, tenyerébe veszi a sötét reménytelenség legmélyén gubbasztó embert, és kiviszi a fényre. Egy jókor kimondott szó, egy őszinte odafordulást felcsillantó emberi tekintet, egy megvilágító erejű kérdés, egy véletlen és szerencsés találkozás egy-egy ilyen tenyér. Persze tudni is kell megragadni és élni vele.
A csodák az emberben rejlenek. Bennünk. Magunknak és egymásnak, magukért és egymásért teremtjük meg őket. Azzal, hogy álmodunk, kitartunk, hiszünk, teszünk. Jó szándékkal. Felelősséggel. Hitelesen és emberségesen élve.
Viszont mélységesen elítélendőnek tartom azt, aki „csodamódszert” ígér, kihasználva mások félelmét, kétségbeesését, reményvesztettségét, hiszékenységét és tájékozatlanságát. A „csodamódszereknek” semmi közük a csodákhoz. Nincs egyetlen szer vagy módszer, amely ezernyi bajra jó. Nincsenek olyan „csodálatos”, iható, ehető, kenhető, testbe fecskendezhető megoldások, amelyeket a „tudomány eltitkol”, és amelyeket a szakképesítést igazoló adatbázisokban nem fellelhető nyájas vagy tekintélyt sugárzóan karizmatikus okj-s kuruzslók fognak neked adni. Melyek ára néha „csak” pár tízezer Forint, ám nagy baj és kétségbeesés esetén olykor egy lakás ára, fokozatosan bezsebelve. Hiszen, ha az ember élete a tét, mit meg nem adna érte!
Az egészség a legnagyobb érték – bánjunk vele felelősen!
Fontos, hogy ne legyünk szótlanok és tétlenek, ha egészségünk iránti törődésünkkel, aggodalmainkkal visszaélő emberekbe botlunk.
Saját testi és lelki egészségünk érdekében tájékozódjunk alaposan. Sőt, segítsünk másoknak is informálódni. Például nézzünk utána annak, aki olyan terápiás módszerek alkalmazását kínálja, amelyek nem érhetők el hivatalos állami vagy magánegészségügyi intézményekben. Legyen bennünk egészséges kétely az ilyen módszerekkel kapcsolatban.
Merjünk tájékozódó, tisztázó kérdéseket feltenni. Egészségünket illetően nincs buta kérdés, viszont hallgatni, annál nagyobb butaság, ha végső soron életünk vagy szeretteink élete a tét.
Ne csak a testi egészségünket illetően legyünk tudatosak. Nézzünk utána annak is, akire a lelki egészségünket bízzuk, lehetőség szerint még mielőtt rábízzuk. Bátran kérdezzünk, és akár más forrásokból, például nyilvánosan elérhető adatbázisokból is tájékozódjunk, milyen végzettséggel rendelkezik az illető. Tudjuk meg, hol tanult, a képzés, amiben részt vett akkreditált, tehát hivatalos, minőségbiztosítással rendelkező képzés-e.
Tény és való, hogy az orvos-páciens kommunikáción van mit javítani. Gondolkodom is, hogy egészségfejlesztőként, mentálhigiénés és kommunikációs szakemberként hogyan járulhatnék ehhez hozzá a leghatékonyabban. Remélem, hogy valamennyit ezzel a bejegyzésemmel is tehettem az ügy érdekében.
Egészségügyi szakdolgozókkal, valamint klinikai szakpszichológusokkal és pszichoterapeutákkal kapcsolatban az alábbi linken keresztül tudtok tájékozódni annak érdekében, hogy elkerüljétek azt, hogy végül borsos áron építőipari szakemberhez, autószerelőhöz vagy szolárium recepcióshoz kerüljetek „egészségügyi kezelés” címszóval:
Ezeket a gondolataimat a Magyar Pszichoonkológiai Társaság 2024 február 23-24.-én tartott kongresszusán elhangzott előadások és beszélgetések ihlették. A gondolatébresztő, színvonalas előadásokkal teli rendezvény idén a Debreceni Egyetem Általános Orvosi Karának Onkológiai Intézetének szervezésében valósult meg. Egészségfejlesztés területén is képzett mentálhigiénés szakemberként fontos számomra, hogy naprakész tudással és mind szélesebb körű rálátással rendelkezzek a daganatos betegek pszichés támogatása, a betegséggel való megküzdés segítése terén fellelhető új utakra, szemléleti módokra, módszerekre, programokra. Így tudom hatékonyan segíteni azokat a klienseimet is, akik saját életük kapcsán vagy hozzátartozóként kell hogy szembenézzenek daganatos betegséggel.
Munkámról bővebben a Szolgáltatások menüpontban olvashatsz.